A Kálvária téren az idősek otthonában él Minyó Ferencné, akinek köszönhetjük az alábbi három verset. Az első vers (Templomunk) 2004. szeptemberében hangzott el a Közösségi Házban megrendezett családi napon, a második verset (Gyémántút) a szerző, Minyó Ferencné mondta el templomunkban, Holló István atya gyémántmiséjén 2007. július elsején, a harmadikat (Szent Erzsébet követői) a szerző a 2007. november 19-én a Szent Erzsébet év alkalmából írta.

 

Negyedik versként az Angliában élő Szakaly Éva költeményét ajánljuk figyelmükbe. A vers címe: Élet vagy halál

Minyó Ferencné egy versciklussal ajándékozott meg bennünket. A versek az év hónapjait követik Januártól decemberig.

 



Templomunk

Forgalmas sugárút mentén,
Árnyas fák között megbújva,
Stációkkal a kertjében
Áll a Szent Kereszt temploma.

Egyszerű a homlokzata,
Tornya sem nőtt túl magasra,
Hívogató harangszóval
Móraváros népét várja.

Megrokkant, öreg házakból
Jönnek idősek, betegek,
Szép, új otthonaitokból
Fiatalok is jöjjetek!

Amikor kapuján belépsz,
Az áhítat csöndje fogad,
Békességet sugároznak
A fehérre festett falak.

Nincsenek márványoszlopok,
Színes freskók, barokk oltár,
Szentélyének keresztjéről
A Megfeszített tekint rád.

A legszentebb áldozatban
Kenyérbe öltözik teste,
Megsebzett szívének vére
Belecsordul a kehelybe!

Borulj le e csoda előtt!
Vedd magadhoz, imádd, szeresd!
Bűneiddel ne döfj bele
Még egy tövist, újabb szöget!

Felzeng az orgona hangja,
Énekszó száll az egekbe:
Hozzon békét a világnak
Krisztus Király Szent Keresztje!





Gyémántút
(Holló István atya gyémántmiséjére)


A teremtő Atya hívta, az Úr Jézus várta,
A Szentlélek Isten küldte hívei számára.
Hatvan éve, hogy először, kimondott szavára,
Krisztus élő teste s vére szállott az oltárra!

És azóta hány ezerszer történt meg a csoda,
Mikor a hófehér ostyát köztünk kiosztotta.
Hányszor kapott vigasztalást a bűnbánó gyónó,
Megbocsáttattak vétkeid: ego te absolvo.

Tartalmas szentbeszédei lelket melengettek,
Kísértésektől, bűnöktől megmenekítettek!
Kereszteltek, hittanosok és elsőáldozók,
Összeadott hitvestársak kívánnak minden jót!

Betegek és elesettek gyámolítást kaptak,
Üres kézzel és lélekkel soha nem távoztak.
Híveinek sokasága s a hű tanítványok
Imádságos szívvel kérnek igaz boldogságot!

S mindazok, akiket végső útjukon elkísért,
Szentháromság trónja előtt imádkoznak önért!
Szűzanyánk, a Te Szent Szíved szeretetet áraszt,
Jutalmazd meg hűségéért jó Holló atyánkat!

 (vissza a lap tetejére)


 

Szent Erzsébet követői

 

 

Árpádháznak ékessége, kenyerek és rózsák szentje,
Betegek és elesettek istápoló jótevője.

 

Hermelines palástoddal betakartad a didergőt,
Javaidat szétosztottad, hogy táplálhasd az éhezőt.

 

Megszentelt gyertyaként égtél, hitet, reményt sugározva,
Lelked igen fiatalon szállott fel az égi trónba.

 

Izzó szereteted fénye századokon át sugárzik,
Ma is itt vannak közöttünk áldott lelki-követőid.

 

A karitász tagjaiként példád nyomán munkálkodnak,
Testi-lelki bajaikban segítik a nyomorgókat.

 

Mint a szorgalmas méhecskék, adományokat gyűjtenek,
Hogy az ínségben lévőknek megkönnyítsék az életet.

 

Önzetlen jótetteikért soha nem kívánnak hálát,
Csodatévő kötényedből küldj nekik egy csokor rózsát!

 

Szent Erzsébet! Magyarország s Európa védőszentje,
Könyörögj, hogy nyerjen békét földrészünknek minden népe!

 

 (vissza a lap tetejére)


 

Szakaly Éva:
Élet vagy halál

 

 

Uram, ma lettem nyolcvanéves, túl gyorsan múlnak el az évek.
Még oly sokat szeretnék tenni, úgy szeretnék nyolcvanegy lenni!

 

A pár kis tervem, mi még lenne, ha tán több időt igényelne,
S egy év nem lenne elegendő, add, hogy hadd legyek nyolcvankettő!

 

Jó lenne még sokat utazni, újabb helyeket látogatni,
Halálom perce még tán várhat, megérhetném a nyolcvanhármat?

 

Uram, Te látod a világot, gyorsan jönnek a változások,
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy, esetleg lehetnék nyolcvannégy?

 

És ahogy a technika halad, sok újat lát, ki élve marad,
Még oly sok minden ideköthet, úgy örülnék a nyolcvanötnek!

 

Az emberiség sokat tehet, a világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki ittmaradhat, nem olyan sok az a nyolcvanhat!

 

Tudom Uram, hogy sokat kértem, hisz oly szép lehet fenn az égben,
S én mégis arról tervezgetek, hogy érjem meg a nyolcvanhetet.

 

Elfáradok a hosszú úton, el is kések majd sokszor, tudom,
Tudasd velem, ha meggondoltad, betöltöm-é a nyolcvannyolcat.

 

Addigra már oly sokat láttam, emlékeimet regisztráltam,
Mily nagy kár lenne, ha elmennék, mielőtt nyolcvankilenc lennék.

 

Már igazán csak egyet kérek, Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet, ha meglátnám a kilencvenet.

 

És hogyha ezt már megengedted, s ezt a lépést értem megtetted,
Nekem már úgyis mind egyremegy, könnyen lehetnék kilencvenegy.

 

Minden szemérmet félreteszek, hogyha még egyet kérdezhetek,
Tudom, ez a kor hajmeresztő, de hadd legyek kilencvenkettő.

 

Úgy megszoktam az életemet, és hátha lesz még, ki szeret,
Ki pótolná elveszett párom, ha lehetnék kilencvenhárom.

 

Addigra már reszket a kezem, de ha még helyén lesz az eszem,
A magas kortól én nem félek, megadod a kilencvennégyet?

 

A korra nincsen szabadalom, számításom megtalálhatom,
Ha őrködsz egészségem fölött, akkor lehetnék kilencvenöt.

 

Manapság már hallani olyat, emberekről készült másolat,
Ezt talán én is megvárhatom, segíts át a kilencvenhaton.

 

Ha még hirtelen meg nem halok, kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz talán még egy évig, kihúzhatnám kilencvenhétig?

 

Hála Neked, nagy a családunk, még pár dédunokát is várunk,
Láthatnám őket, ugye mondtad, megadod a kilencvennyolcat.

 

Sok évet kaptam nem egy-kettőt, megköszönöm a sok esztendőt,
És még kérem - tán el sem hiszed - a kilencvenkilencediket.

 

Még egy év, és akkor valóban a népek azt mondhatják rólam,
Ez aztán igen szép kort ért meg, ma töltötte be a száz évet!

 

Uram, az életet Te adod, úgy veszed el, amint akarod,
Nem is zavarlak többet Téged. Ne vedd komolyan, amit kérek,
Csak beszélgetni vágytam véled!

 

 

(vissza a lap tetejére)


 

 

Minyó Ferencné: Januártól decemberig

Versciklus

 

 

Január

 

Véget ért a vidám óév-búcsúztató,
Csend honol a tájon, szállingózik a hó.
Későn kél ki a nap rózsaszín ágyából,
Alig dereng arca felhők fátyolából.

 

Szendereg a vetés hódunyhája alatt,
Felette károgó varjak kóvályognak.
Csengettyűs lovas szán siklik az erdőn át,
A vadetetőkhöz viszi a takarmányt.

 

Kertjeinkben éhes madarak serege,
Kicsiny cipőcskéért eseng a cinege.
A madáretetők ághegyre akasztva,
Hozzájuk ne férjen egy-egy kóbor macska!

 

Tükörsima jégen, vidám zene mellett
Gyermekek, felnőttek fürgén keringenek.
S amíg az apukák forralt bort kortyolnak,
Kezdő csemetéik nadrágféken csúsznak.

 

Lankás domboldalon síelnek, ródliznak,
Hóember fejébe vasfazekat nyomnak.
Ha jégcsap-szakállát megcsordítja Vince,
Ősszel finom borral telik meg a pince.

 

Dermesztő hideget hoz Pál fordulója,
Bősz hóvihar sáncot épít az utakra.
Annak jó most, kinek van meleg szobája,
S onnan tekinthet ki a hólepte tájra.

 

 (vissza a lap tetejére)

Február

 

Sziporkázik a fény a hókristályokon,
Ragyog a gyöngycsipke zúzmarás ágakon.
Meleg kuckójából kicammog a medve,
Árnyékát meglátja, s visszamegy sietve.

 

Gyertyát szentelnek, majd másnap Balázsolnak,
Hogy elejét vegyék a torokbajoknak.
Farsang van, menyegzők és bálak ideje,
Korona kerül a legszebb lány fejére.

 

Néhol leölnek még egy kövér malackát,
Vidám mulatsággal tartják meg a torát.
Szalagavató bál érettségizőknek,
Véget vet a boldog, szép diákéveknek.

 

Ólomszürke felleg ónos esőt perget,
Jégpáncéllal von be utakat, tereket.
Az keljen most útra, kinek nagyon fontos,
Kezét-lábát töri, hogyha nem óvatos.

 

Ha Dorottya szorít, tágít Julianna,
Víg pacsirtaszóra serken fel Zsuzsanna.
Jégtörő csákánnyal megérkezik Mátyás,
Ha nem talál, csinál, így tartja a mondás.

 

Szerpentin, konfetti, busójárás, álca,
Sül a szalagos fánk, itt a farsang farka.
Szerdán hamvazkodnak a bűnbánó hívek,
Negyven napos böjttel húsvétra készülnek.

 

(vissza a lap tetejére)

Március

 

Zsong-bong a természet, a tavaszt akarja,
Kibújik burkából a mogyoróbarka.
Háztetők, ereszek csurognak-csepegnek,
Koszlott hókupacok pocsolyába vesznek.

 

Süvítő böjti szél sepri az utakat,
Tördeli a fagytól rokkant faágakat.
Gergely-napi hóban lányok mosakodnak,
Hogy egész éven át szépek maradjanak.

 

A kis patak magát folyamnak képzeli,
Harsogó árjával partját feszegeti.
Lehömpölyög rajta a tél hordaléka,
Ha letisztul, költhet a szárcsa és ruca.

 

Futó felhők közül kimosolyog a nap,
Fakadásra buzdít rügyeket, bimbókat.
Március Idusán lobogók lengenek,
Méltón köszöntik a Nemzeti Ünnepet.

 

Hazatelepülnek a fecskék és gólyák,
Tavalyi fészküket buzgón tatarozzák.
Zsákjukat kioldják Sándorok, Józsefek,
S Benedekkel együtt hozzák a meleget.

 

Lanyha szél hordja szét a friss szántás szagát,
S a nyíló ibolyák üdítő illatát.
A szép kikelettel megújuló élet
Hittel, bizalommal tölti el az embert.

 

 (vissza a lap tetejére)

Április

 

Füttyöskedvű suhanc, bolondos április,
Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz.
Leparancsolod a kabátot, kendőket,
Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz.

 

Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,
Havas levelek közt didereg a jácint.
Tölcséres forgószél elfújja a felhőt,
A nap aranyporral hint be mezőt, erdőt.

 

Szitakötő köröz, madarak trilláznak,
Nárciszok szirmain pillangók hintáznak.
Virágzó gyümölcsfák fehér menyasszonyok,
Rózsaszín barackok a nyoszolyólányok.

 

Selyembársony gyepen gida ugrabugrál,
Bégető barikát megkerget egy gúnár.
Dörgő morajlással felhő közeledik,
Villámok cikáznak, záporeső ömlik.

 

Elvonul a vihar, kunyhók és paloták
Fényesre mosatva az ünnepet várják.
Sonka fő, kalács sül, a tojást hímezik,
Az ünnepi misén majd megszenteltetik.

 

A húsvéti gyertya lángját lobogtatja,
Tömjénfüst gomolyog, zeng az alleluja.
Zúgnak a harangok hirdetvén az igét,
Krisztus föltámadott! S elhozta a békét!

 

 (vissza a lap tetejére)

Május

 

Olyan csodásan kék a május égboltja,
Mint az oltalmazó madonna palástja.
Festők palettáján nincs annyi árnyalat,
Ahányféle zöld színt a természet mutat.

 

Csipkésszélű, apró, fehér harangocskák,
Ontják a gyöngyvirág varázsos illatát.
Orgonák, jázminok, rózsák arra várnak,
Hogy köszöntsék velük az édesanyákat.

 

Vadgesztenye fákon délceg gyertyák sora,
Lombsátoruk alatt templom félhomálya.
Ballagó diákok sírós-nevetősen,
Szépen feldíszített csokrokkal kezükben.

 

Az akácok mézes fürtöket ringatnak,
Éhes méhecskéket lakomára várnak.
Tollas kis dalnokok koncertet rendeznek,
Fészkeikben pelyhes fiókát etetnek.

 

Végre itt az eső, amely aranyat ér,
A felüdült határ gazdag termést ígér.
Kikukkant a napfény s kristály cseppeken át
Látni a szivárvány diadalkapuját.

 

Kicsike kápolna, tárva az ajtaja,
Kihallatszik rajta az Ave Maria.
Könyörgő imádság száll a magas égbe,
Szűzanyánk, küldj békét a meggyötört földre!

 

 (vissza a lap tetejére)

Június

 

Az ég kupoláján a nap magasan jár,
Szent Iván havában beköszöntött a nyár.
Sötétebb lett a zöld, világosabb a kék,
Leghosszabb a nappal, legrövidebb az éj.

 

Szűzi liliomok, bordóbársony rózsák,
Kis pünkösdi szegfűk illatukat ontják.
Virágernyőjüket kinyitják a bodzák,
Így köszöntik együtt piros pünkösd napját.

 

Medárd napja körül kitartóan esik,
Talán azért csak nem tart el negyven napig?
Lelkesen daloló diák-kirándulók
Szívrepesve várják már a vakációt.

 

Erdőkben, kertekben, levelek közt bújva
Kínálja gyümölcsét az ízes szamóca.
A cseresznyefákon páros piros golyók,
Kicsi leánykáknak fülbe akaszthatók.

 

Búzatáblák szélén virít a szarkaláb,
Fehér margaréta s a kék búzavirág.
Lengeti a pipacs piros szoknyácskáját,
Néhány szép kalásszal egy csokorba fogják.

 

Szőkül már a vetés, kalászol a búza,
Nehéz és szép munka vár az aratókra.
Péter és Pál napján így esd a föld népe:
Legyen gazdag termés, bor, búza és béke!

 

 (vissza a lap tetejére)

Július

 

Hevesen suhint le a nap tűzostora,
Július hónapban itt a kánikula.
A patak vékonyka érként csörgedezik,
Mohos kövek alatt fürge gyík hűtőzik.

 

Strandok hűs vizében ezrek lubickolnak,
Négerbarna lurkók fagylaltot majszolnak.
Siklik a vízisí, duzzad a vitorla,
Nádasok tövében horgászok ladikja.

 

Áldott állapotú gyümölcsfa-menyecskék
Viselik termésük nehezedő terhét.
Körték és barackok mézes leve csurran,
Egy-egy érett gyümölcs a homokba huppan.

 

Haragoszöldek a kukoricaföldek,
Napraforgók, repcék sárgába öltöztek.
Csíkos héjú dinnyék ikrás, piros béle
Felnőttek, gyermekek hűsítő gyönyöre.

 

Barangolásából hazatart a család,
Élményekben gazdag volt a kirándulás.
Édesapja vállán elaludt a csöppség,
Rózsabimbó-ajkán parányi buborék.

 

Megvetette a nap éji nyoszolyáját,
Széjjel terítette csillagos paplanját.
Sejtelmes neszekkel piheg az éjszaka,
Ezüst fényt szitál a hold a békés tájra.

 

 (vissza a lap tetejére)

Augusztus

 

Augusztusra immár megöregszik a nyár,
Dús aranyhajában itt-ott egy ezüstszál.
Halványabbá válik pirospozsgás arca,
Szürke porral lepett a fák zöld smaragdja.

 

Tejfehér ég alatt rezeg a levegő,
Esőért esdekel ember, állat, mező.
Szélorkán felhőket tornyosít az égre,
Kazlakat borít fel, háztetőket tép le.

 

Dübörög, sustorog, rázkódik a világ,
Karvastag villám szel ketté egy öreg fát.
Mintha felettünk egy óriás kád lenne,
Egyszerre ontaná tartalmát a földre.

 

Sajnos az esőbe jég is keveredik,
Elveri a termést, ahová lehullik.
Elmúlt a zivatar... Friss lett a levegő,
Ismét kizöldül az elsárgult legelő.

 

Ünnepi díszekbe öltözik az ország,
Köszöntve Szent Istvánt s alkotmányunk napját.
Imával, énekkel vonul a körmenet,
Este tűzparádé zárja az ünnepet.

 

Mocorgó neszekkel szunnyad az éjszaka,
Csillagok hullanak fényes csíkot húzva.
S ahányszor egy csillag lehulik a mélybe,
Annyiszor repül fel egy lélek az égbe.

 

 (vissza a lap tetejére)

Szeptember

 

Becsöngetett az ősz, nyílnak az iskolák,
Átfutó záporok a nyarat siratják.
Zsivajgó nebulók csoportba verődnek,
S vígan mesélik a nyári élményeket.

 

Sok színben pompáznak a délceg dáliák,
S kinyílottak már a halvány őszirózsák.
A vadgesztenyefák tüskés burka pattan,
Fényes, barna magja szétgurul a parkban.

 

Villanyhuzalokon, mint kottafejecskék,
Ülnek, gyülekeznek a vándorló fecskék.
Ezüstselyem szálak lebegnek a légben,
Parányi pókokat utaztatnak éppen.

 

Földeken, kertekben sürögnek-forognak,
Itt az ideje a betakarításnak.
Kiássák a krumplit, törik a tengerit,
Napraforgók súlyos tányérját lemetszik.

 

Telítve az ágak érő gyümölcsökkel,
Bolyhos birsekkel és téli vadkörtékkel.
Üdén mosolyognak a pirosló almák,
Illatukat ontják a hamvas, kék szilvák.

 

Fürge kezek gyűjtik ládába, kosárba,
Jó lesz majd a télen vitaminpótlásra.
Édes gyümölcsökkel gazdag a szeptember,
Hálát ad érette Istennek az ember.

 

 (vissza a lap tetejére)

Október

 

Azúrkék az égbolt, mintha május volna,
De hajnalonként már pillézik a tócsa.
A fűszálak hegyén harmatcseppek gyöngye,
Kristálytiszta, mint az angyaloknak könnye.

 

Színpompás köntösbe öltözködtek a fák,
Sárgák, tűzvörösek, bordók, rozsdabarnák.
Alattuk dús avar keleti szőnyege,
Mögöttük őrt álló fenyők örökzöldje.

 

A szőlőskertekben szüretelő sereg
Megfosztja terhétől a szőlőtőkéket.
Duzzadó fürtökkel telnek a puttonyok,
A prés alól édes, illatos must csorog.

 

Venyigetűz ropog, felette nagy bogrács,
Birkapörkölt ontja ingerlő illatát.
Munka-végeztével köré telepednek,
Nagy karéj kenyérrel, jó étvággyal esznek.

 

Jó tavalyi borral koccintanak rája,
Áldomást isznak a jól végzett munkára.
Huszonharmadika: forradalmunk napja,
Büszkén emlékezünk hős mártírjainkra!

 

Litániára hív az esti harangszó,
Anyókák tipegnek, kezükben olvasó.
Könyörögve kérik az ég királynőjét,
Küldjön a lelkükbe s a világnak békét.

 

 (vissza a lap tetejére)

November

 

Örökzöld koszorúk, hófehér virágok
Borítanak minden temetői hantot.
Gyertyák és mécsesek lángjai remegnek,
Örök nyugodalmat kérve a lelkeknek.

 

Megkurtult a nappal, hosszú, hideg az éj,
Reggelre beborít mindent az ezüst dér.
Sűrű, zúzmarás köd telepszik a tájra,
Nehéz dolga van, ki az utakat járja.

 

Hogyha felszáll a köd, egyhangúan esik,
Nyomában a talaj sártengerré válik.
Jó most a kandalló mellett melegedni,
Marónit majszolni, könyvet lapozgatni.

 

De a vadászok most odakint időznek,
Zsombékos mezőkön fácánt s nyulat lőnek.
A magasleseken éberen figyelnek,
Erdő sűrűjében nagyvadakra lelnek.

 

Pendelyt ráz Erzsébet, hózápor kavarog,
Ha locsog Katalin, a karácsony kopog.
András napja körül jönnek a hidegek,
A disznóöléshez fenik a késeket.

 

Adventi koszorú kerül az asztalra,
Rajta három lila s egy rózsaszín gyertya.
Hideg hajnalokon rorátét tartanak,
A hívő emberek messiásra várnak.

 

 (vissza a lap tetejére)

December

 

Hófehér szakállal, óriás puttonnyal
Megjött a mikulás sok szép ajándékkal.
A gyerekek közül nem volt ma rossz senki,
Ezért a virgácsot vissza is viheti.

 

Luca napján pénzes pogácsákat sütnek,
Lapos tányérokba búzamagot vetnek.
Karácsony napjára kinő zsenge zöldje,
Megmutatja, milyen termés lesz jövőre.

 

Zimankós hidegben emberek sietnek,
Zsúfolt üzletekben ajándékot vesznek.
Fő a jó halászlé, sül a töltött pulyka,
Elkészül a bejgli s az ünnepi torta.

 

A karácsonyfákon kigyúlnak a fények,
Kis és nagy családok együtt ünnepelnek.
Az éjféli misén felzeng a glória,
Világra született a kisded Jézuska!

 

Két karácsony között hogyha van elég hó,
Síel és szánkózik sok boldog nebuló.
Szilveszter éjjelén évet búcsúztatnak,
Pezsgősüveg pukkan, rakéták durrognak.

 

Amikor elüti az éjfélt az óra,
Felcsendül a Himnusz, magyarok imája.
Párás szemmel kérik a teremtő Istent:
Jó kedvvel, bőséggel áldja meg az embert!

 

Oldalmenü
Diavetítő